Tavaly nyár végén egy, a mainstreamtől távol álló zenei portál újdonságértesítőjében akadtam rá Lana Del Rey-re és a Video Games-re, melynek klipjét a cikk szerint maga az énekesnő rendezte.
Szokatlan hangzásvilág, ami néhol az általam annyira szeretett David Lynch világára emlékeztetett. Maximális pozitív benyomásokkal telítődve kerestem utána az énekesnőnek, de sajnos nem volt sok találat. Annyit tudtam meg, hogy senki sem ismeri, de mindenki beleszeretett első látásra hallásra, beleértve azokat a zenekritikusokat is, akiknek a szava igazán számít a popszakmában.
Azóta eltelt pár hónap. Most ott tartunk, hogy mindenki róla beszél, a legnagyobb kritikusok pedig egymásra licitálva bírálják.
Ahogy a bevezetőben is írtam, a Lana Del Rey névre rákeresve nem dobott semmit a google. Ennek ellenére nem egy friss sztárról van szó, már évek óta készít dalokat az eredeti nevén, Lizzy Grant-ként, ráadásul körülbelül ugyanebben a stílusban. Mégsem jött az áttörés… Kellett hozzá egy profi menedzsment, stylist, dalszerzők és az általuk létrehozott porcelánbaba külső az Amerikai Szépség idézte sejtelmességgel, a szilikon nőies telt ajkak és el is jutottunk az őt ért egyik fő bírálathoz, mégpedig, hogy nincs benne semmi eredeti.
Túl mű ez a nő!
És ez baj? Stefani Germanotta mennyire eredeti? Jaj, bocsánat, nem ugrik be, kiről van szó? Segítek: Poker Face, Bad Romance, Judas… A popzene előadóinak 90%-a egy megcsinált imidzs mögött tevékenykedik. Erre a legjobb példa egyértelműen Lady Gaga. Viszont ő el tudja adni magát (csakúgy, mint számtalan másik popsztár), teljesen azonosul az imidzsével és ha arról van szó, hogy adunk alá egy szál zongorát, akkor is olyan műsort csinál, hogy nincs rajta kifogásolható pont. Ezzel szemben Lana arra nem vette a fáradságot, hogy az első nagyszabású élő show-ja előtt rendesen megtanulja kiénekelni a dalt és egy duzzogó kislány vehemenciájával bizonygatja, hogy ő már bizony tetőtől talpig eredeti.
Január elejére kialakult az a felállás, hogy beégett a Saturday Night Live-on és a kritikusok máris temették. Majd jött az album.
Born To Die
Rengeteg jó szám van rajta kezdve a címadó Born To Die-tól az előzőekben megjelent Video Games-en és Blue Jeans-en át a Diet Mtn Dew keresztül a Summertime sadness-ig. Ezeknek a daloknak a hangzásvilága, felépítése egyszerűen fantasztikus. De ez az egy óra és még egy icipici belőle sok. Sok a töltelékdal és hiába a fent említett zseniális dalok, nem viszik el az egész lemez, s ezért az összhatás meglehetősen vontatott. A dalszövegek pedig még a legkiválóbb dalokban is egysíkúak – szerelem, szenvedély, szenvedés a szerelem miatt… körbe-körbe.
Mellesleg a dalokat az énekesnő elmondása alapján egy régi szerelem és az ezt követő szakítás ihlette. Ezt az időszakot nyilatkozataiban élete vad korszakaként is emlegeti, amikor rengeteget ivott, mert félt a haláltól, de hét éve leszokott az alkoholról (mindehhez nem árt tudni, hogy most 25 éves).
Az egyik mikrobloggert idézve, olyan az egész, mint amikor ülsz egy bárban és odajön hozzád egy kurva. Tetszik kicsit, de barátnőd van és amúgyis, egy kurváról van szó. Próbálod lerázni, de nem megy el.
Aki kurvának megy, ne csodálkozzon, ha megbasszák!
Lana csodálkozik. Jöttek a kritikák. Ezek egy részét szépen lereagálta (a Radio című számban szinte leplezetlenül beszól az őt bírálóknak ,,édes szeress, játsszák a dalaim a rádiók – na most hogy tetszem?”, szoknyafelhúzás a ,,Mit tenne még meg a hírnévért?” kérdésre).
A másik oldalon viszont ott vannak a reakciók, amiket senki sem ért és az ellentmondások. Például amikor a riporter rákérdezett, van-e összefüggés a Video Games és az arra hasonlító görög Drompoi Pou Agapisa közt, sértődötten kivonult a stúdióból. Állítása szerint lakókocsiban élt évekig, mint éhező művész - az édesapja milliárdos. Több lemezt nem szándékozik megjelentetni – a kiadója szerint 3 lemeznyi anyaga fel van véve.
Itt a vége?
Hogy mi lesz az önmagát gengszter Nancy Sinatrának nevező énekesnő további sorsa? (Nagyon halkan jegyeznénk meg ennél a hasonlatnál, hogy Nancy a maffiakapcsolatokkal rendelkező Frank Sinatra lánya volt). Jó kérdés! Összességében nem lehet eldönteni, hogy Lana most éli a mindenkinek járó 15 perc hírnév hosszabbított változatát, vagy lesz is belőle valami. Ez előbbit mondják a nagy kritikusok, viszont mindezek ellenére a Born To Die több országban listavezető lett és Lana felkerült az NME, a Q, a Vogue és még kitudja hány jelentős lap címlapjára. De mindez a hosszú távú fennmaradáshoz kevés, ideje lenne, hogy végre összeszedje magát, abbahagyja a durcizást, rádolgozzon az élő fellépésekre és produkáljon valamit, mert önmagában a menedzsment és a stylistok nem adhatják el azt, amit kínkeserves munkával apuka pénzéből összeraktak.
Utolsó kommentek