,,- Nem értünk semmihez.
- Hülyék vagyunk mindenhez!
- TÁNCZENEKAR!!!”
-Csinibaba-
A tehettségkutató nem a mocskos kapitalizmus találmánya. Létezett már jóval előtte is, a keleti blokk területén szintúgy, mint a Csinibabában annyira nagyra becsült és áhított nyugaton.
A vasfüggöny lehullása után várni kellett szinte egy évtizedet, hogy Mitteleurópa is belője a maga tehettségkutatóit. Kezdődött mindez Magyarországon a Pepsi Sztárcsinálóval. Az itt feltünt és nyertesként távozó előadókat nem sűrűn vették komolyan – tudja valaki például mi az a Pluto Project? Pedig hol volt akkor még az internet forradalma és az a töménytelen zenemennyiség, ami a mezei júzerre rázúdul manapság...
Az igazi tehettségkutató áradatot a 2000-es évek közepe és a külföldről megvásárolt/koppintott, ott már jól bevált műsorok hozták.
Aktuál helyzet
Decemberben fejeződött be az X-Faktor magyar szériájának 2., februárban indult a Megasztár 6., márciusban pedig a Csillag Születik 4. évada. A sugárzási idő péntek/szombat este. Sokadik évaduk és egyre gyengébb felhozataluk ellenére mégis emberek millióit vonzák a képernyők elé ezek a műsorok. Az igény rájuk akkora, hogy a csatornáknak megérje beléjük invesztálni. Sőt, idén már az mtv is amolyan tehettségkutató keretein belül kereste azt az előadót, akit majd az Eurovízióra küld.
A műsorok struktúrája
Hetente változik a tematika. Ez nem mindig szerencsés, hisz mindenkinek megvan a maga zenei nyomvonala, amiről letérve minden, csak nem hiteles. De ez nem is egetrengető probléma, hisz Elton John sem lenne valami meggyőző bőrszerkóban a Black Sabbath Sabbath Bloody Sabbath-ját énekelve, de ugyanezen zenekar Ozzy Osbourne-ja (fénykorában) is inkább lenne vicces, mint hiteles ha egy szép romantikus számot énekelne öltönyben ala Michael Bublé. Pedig ők már letettek valamit arra a bizonyos asztalra. Ezért lenne jó, ha Magyarországon is mernék azt, ami külföldön az X-Faktor esetében már bevett szokás – remixelni a dalokat. Ez nagy kockázat, elsülhet balul is...Mindenki jobban jár, ha maradunk a bevett sablonnál (csak szegény, a nyugati tehettségkutatókon szocializálódott zenekritikus veri a fejét a falba, amikor Muri Enikő Beyonce adaptációjában még a mozdulatok is egyeznek az eredeti klippjében látottakéval).
Cirkuszt a népnek!
Ha évente 2 tehettségkutatóval és csak a magyar piaccal számolunk, akkor ez 6-8 olyan zenészt jelent (optimista esetben van az 10 is), akik ezekben a sóműsorokban tudtak olyan produkciót összehozni (vagy van olyan jó seggük/cuki pasik/botrányokban bűvelkednek), hogy a bulvárlapok popszakma életben tartsa őket.
A média szerepére ezeknél a műsoroknál hatalmas, olyannyira, hogy néha felmerül, hogy a győztes csak a hangjért nyer, vagy mert felkapta a média? Vegyük példának az angol Britain’s got talent-ben feltünt Susan Boyle-t. A hangjával foglalkozott a sajtó, vagy inkább a korával, kinézetével, szüzességével? Ezzel nem vonnom kétségbe Oláh Ibolya, vagy Tóth Gabi adottságait, de tény, hogy nem a hangjuk vitte őket sokszor a címlapokra. De mint a Super Bowl is megmutatta, kell a botrány – egy villanó mell, egy felmutatótt középső új sokkal tovább él az emberek tudatában, mint egy tökéletesen összerakott, hibátlan műsor.
Amikor Lovasit kérdeztük ezügyben, ő pozitívan értékelte a piac felhígulását. De van értelme egy évenként felhíguló piacnak, ahol lényegében egymást hígítják váltják az aktuális ,,sztárok” és nem kvalitásaik miatt szerepelnek az újságok címlapján, sokkal inkább a csatorna és az adott újság közti megállapodás miatt?
Mi is kell a népnek?
Az olyan versenyekben, ahol csapatok is indulnak, nem jellemző, hogy ezek a bandák eljutnának akárcsak a dobogó környékéig. Az emberek sokkal inkább át tudják érezni a biztonsági őr, a villamosvezető, a határontúli lány sorsát, mint egy zenekarét, ahol az egyént felváltja egy csapat, ami mögé a tagok besorakoznak – olyan pedig, hogy hátrányos helyzetű fiúbanda, aki árvaházban nőtt fel és úgy koldulta össze a buszra valót, amikor a válogatásra jött, nincs – ill.nem akkora piaci érték, mint ennek bociszemű lány verziója. Bandáknál sokkal inkább a külsőségekre lehet építeni – ez tájainkon a döntőig nem elég (és külföldön sem sűrűn).
Itt jutunk el a tehettségkutatók másik fontos összetevőjéig – a reality jellegig. Betekintést nyerünk a próbákra, sajnáljuk szegény szereplőt, amiért torokgyulladással énekelt, vagy mert a törpehörcsögét megette a szomszéd macskája...És szavazunk.
Aki kimarad lemarad?
Attól, hogy valaki nem jut be, még nem jelenti azt, hogy nem tehettséges. Lehet újra kezdeni. Egy másik tehettségkutatóban (esetleg ugyanabban újra), vagy teljesen más vizeken. Pont az első stratégiára épült a decemberben befejeződött X-Faktor. Az első két helyezett már szerepelt tehettségkutatón (emlékezett valaki rájuk?), de nem jutottak sokáig. Viszont újra tudták kezdeni és meg is lett ennek az eredménye. Mindenki örül (főleg a média, aki egy plussz sztorit kap újrakezdésről, reményről, soha fel nem adásról).
De azért vannak pozitív példák is – Leona Lewis, a Girls Aloud, Will Young, vagy a manapság a slágerlisták élén tanyázó Adele mind egy-egy tehettségkutatóval futottak be. Magyarországon az a gond, ahogy erre egy interjúban Nagy Feró is rávilágított, hogy nem születnek jó dalok. Anélkül pedig hiába adják ki a lemezed, turnézhatsz, adhatsz stadionkoncertet, agyonjátszhatják a rádiók a dalaid, egy idő után jön a Budapest-vidék haknivonal, a Nóta Tv, kultúrházak szintikísérettel, majd a süllyesztő.
És a végére marad a kérdés, hogy akkor wtf?
A zene sokrétű – ez a szép benne. Ha valaki singer-songwriter akar lenni, akkor hajrá – manapság menő a lo-fi. Ha rockzenekart akar, tessékcsak – amúgyis haldoklik a műfaj. Ha az életünk értelmét és a befutás lehetőségét a tehettségkutatókban látjuk...Az is egy vélemény – csak előtte mindenki üljön ki egy aluljáróba, tegye maga elé a kis kalapját, énekeljen el pár dalt és figyelje a reakciókat – így is elég szemét van a youtube-on, elvan az emberiség egy újabb Big in Japan feldolgozás nélkül (az első 3 helyes megfejtő, aki a zebracsikozozrt@gmail.com címre megírja mire gondolok, vendégem egy rumbóra!)
----------------------------------------------------------
A cikk az Alma Mater következő számába készült.
Utolsó kommentek