1976-ban Larry Mullen egy hírdetést tűzött ki az iskola faliújságára – zenész ambíciókat magukban hordozó társakat keresett bandájához. Így hozta össze a sors Paul Hewsonnal, David Evansszel, valamint Adam Claytonnal, és született meg az elmúlt 35 év egyik legsikeresebb rockbandája, a U2.
A zenekarnak nem kellett sok idő, hogy népszerű legyen. Sorra követték egymást a fellépések, a turnék, nőtt a rajongótabor és a Joshua Treevel sikerült valami olyat alkotniuk, ami örökre beírta nevüket a legnagyobb popsztárok kiskönyvébe.
Majd jött 1988. Egy évvel a hatalmas elismeréseket bezsebelő Joshua Tree után megjelent a 6. stúdióalbumuk, a Rattle and Hum. Közhellyel élve: az addig töretlenül felfelé ívelő U2 csillaga megakadt, és átváltozott hullócsillaggá. Nyilvánvalóvá vált, hogy az általuk addig képviselt vonalból már mindent kihoztak, és ha továbbra is a popzene nagyjai közt szeretnének maradni, ki kell találniuk valami újat. Ebben a szellemben érkezett a zenekar a rendszerváltás utáni, épp újraegyesült Berlinbe inspirációért, és hogy a Hansa stúdióban megkezdje következő albuma felvételeit.
Az új hangzást megtalálni nem volt könnyű. Megalkotása rengeteg belső konfliktust eredményezett az akkoriban amúgy is sok ilyennel küszködő U2 számára. A koncepciót illetően két részre oszlott a zenekat. Az egyik oldalon Bono és Edge radikális változtatásai voltak, a másikon Clayton és Mullen a régi hangzás mellett kiálló elképzelései. Sokáig úgy tűnt, megegyezés sosem lesz, feloszlás annál hamarabb. Majd a legenda szerint valahol az Ultraviolet és a One között megszületett a kompromisszum, így az Achtung Baby névre elkeresztelt lemez 1991. november 19-én kikerülhetett a lemezboltok polcaira.
A Rattle and Hum katasztrofális fogadtatása után producer terén is biztosra akartak menni. Erre a posztra a már korábban a Joshue Tree-nél és az Unforgettable Fire-nél bevált Daniel Lanois-t és Brain Eno-t kérték fel.
A végeredmény pedig: már maga a kezdő Zoo Station is mutatja, hogy ezzel az albummal bizony kivágják azt a fát, ami a Joshua Treenél még stabil volt, de a Rattle and Humnál már erősen rohadásnak indult, a helyére pedig egy újat ültetnek, aminek nem sok köze lesz a régihez. Kevesebb a Bono-féle világmegváltás, annál több személyes hangvételű szöveg (ezen az albumon található például a ,,gyerekcsinálóként” elkönyvelt One), és talán emiatt az egész album hangulata sokkal sötétebb, mint elődeié. Zeneileg rendes rockbandához mérten sok a gitár, de egyre többször befigyel a majd a ZooRopánál kiteljesedő elektronika is.
Happy Birthday!
Pénztárcájuk vastagságától és rajongásuk mértékétől több verzió közül választhatnak a rajongók. A legegyszerűbb egy két lemezt magába foglaló díszdoboz (20 EUR), de vásárolhatunk B-oldalas és kiadatlan számokat, Bono – a Zoo Tv-n elhíresült – fly-szemüvegének változatát, bakelitlemezt és könyvet tartalmazó verziót is (400 EUR). Ezen kívül U2-ék elkészítettek egy dokumentumfilmet ,,From The Sky Down” címmel, ami az album keletkezését mutatja be - rendezője Davis Guggenheim (It Might Get Loud, An Inconvenient Truth).
AHK-toong BAY-bi Covered
Az idei év telis-tele van évfordulókkal. Az előzőekben mi is megemlékeztünk a Nirvana Nevermindjának születésnapjáról, de születésnapozott a Metallica, a Pearl Jam, az RHCP és, hogy ne menjünk annyira messzire, a Quimby is idén töltötte be a második X-et.
Ebben az évben lett negyed évszázados a világ egyik legmeghatározóbb, popzenével foglalkozó magazinja, a Q. Az évforduló jegyében egész évben jubiláló cikkeket, dalokat jelentettek meg. A nagy szülinapozásra végülis a decemberi számban került sor. Ezt a számot (az olvasók szavazatai alapján) a poptörténelem legmeghatározóbb zenekarának, a U2-nak szentelték. A zenekarról szóló cikkeken kívül egy feldolgozáslemez is került a magazin mellé, amin olyan zenekarok és előadók dolgozzák fel a banda dalait, mint a Nine Inch Nails, Jacques Lu Cont, Damien Rice , Patti Smith, Garbage, Depeche Mode, Snow Patrol, The Fray, Gavin Friday, The Killers, Glasvegas, Jack White. Egy ilyen albumhoz hozzányúlni bátor vállalkozás. Az előadóknak néhol sikerült megütni a U2 szintjét, néhol jóval alá teljesítettek (Mysterious Ways), de néhány esetben ütősebb lett a feldolgozás, mint az eredeti volt (Damien Rice One-jától megremeg az ember lába; a már régóta hallgató Garbage énekesnőjének, Shirley Mansonnak a hangja sokkal inkább áthozza a Who’s Gonna Ride Your Horses üzenetét, mint az eredeti; Jack White pedig olyat énekel a Love Is Blindnessben, amilyet Bono talán soha).
Achtung Baby - Tribute Q Magazine by fagnermorais
És hogy jönnek ide a trabantok? Mint ahogy az elején írtuk, az épp újraalakuló Berlin volt az inspirációszerzés helyszíne. A zenekarnak itt annyira megtetszettek ezek az autók, hogy a turné kellékei közt is feltűnnek a különböző színekben pompázó trabantok, de a lemez borítóján is befigyel egy ilyen kelet-német autócsoda.
Az Achtung Baby zeneileg, szövegileg és hangulatilag egy a tökéletes lemezek közül. Az élet nagy dolgairól való merengéshez kiváló keret. Jó zenehallgatást mindenkinek!
A cikk az Alma Mater decemberi számába készült.
--------------------------------------------------------------------------------------
Életem első CD-je a U2 90-es 2000-es évek válogatáslemeze volt. Ennek az albumnak hála indultam el a post punkkal, indievel és az ismerőseim számára egyáltalán nem ismert műfajokkal kikövezett lejtőn, aminek ,,zenebuziság" a neve. Ezért a U2 nekem mindigis top banda lesz - akármit írjon Hornby és akármennyire is vacak legyen a legutolsó két albumuk. De mindennemű szentimentalitást félretéve, az All That You Can't Leave Behind-ig bezárólag tökéletes remekmű (szinte) minden lemezük.
Utolsó kommentek